Pánikbetegség,generalizállt szorongás

Hasznos gondolatok,tanácsok pánikosoknak egy laikustól!

Itt a betegséggel kapcsolatos témákról olvashattok cikkeket...Hosszú lefelelé sor,de érdemes végignézni a főcímeket,és abból már tudjátok hogy érdekel e vagy sem.

"pszichológiai problémák"? Mi a tünet?
A tünetek annak kifejeződései, hogy az ember 'elveszett vagy megakadt' valahol. Miért van ez? Hogyan fejezi ki a pánik, a kényszergondolat, a fóbia, a depresszió, stb., hogy érzéseink, hitünk, igényeink, vágyaink eltévedtek? A valasz a tünetek és a védekező, elhárító mechanizmusok megértésében rejlik.
 

Azt mondtuk, hogy a tünetek annak kifejeződései, hogy az ember "elveszett vagy megakadt" valahol. Miért van ez? Hogyan fejezi ki a pánik, a kényszergondolat, a fóbia, a depresszió, stb., hogy érzéseink, hitünk, igényeink, vágyaink eltévedtek? A valasz a tünetek és a védekező, elhárító mechanizmusok megértésében rejlik.

Mindannyian érezzük legalább, hogy mi is a védekezés. Ha egy kisgyereknek azt mondjuk, hogy vegyen fel egy elszórt játékot, de ő "nem én tettem oda" kiáltással kibújik a feladat alól, vagy amikor az egyik barátunk az iskolában különösen hidegen bánik egy lánnyal, és mind tudjuk, hogy odavan érte, akkor azt mondjuk, hogy viselkedésük védekező, "elhárító". Úgy értjük, hogy ez az ember, különösen nyilvánvaló (és gyakran esetlen) módon próbálja elkerülni a fájdalmat, ugyanakkor maximalizálni ellenőrzését a kényelmetlen helyzet felett. A kisgyerek úgy érzi, meggyanúsították, leszólták, a barátunk pedig visszautasítástól, megaláztatástól, és a talán eleve gyenge önbecsülésének megtépázásától fél. Ahelyett, hogy belátnák ezeket a kellemetlen tapasztalatokat, mindketten a védekezésnek szentelik energiájukat – hogy megvédjék énjüket és önbecsülésüket.

Most képzeljük el, hogy az említett barátunk különösen érzékeny ezekre a dolgokra, talán életének korábbi történései, talán veleszületett temperamentuma miatt, ki tudja. Bármi legyen is az ok, úgy nőtt föl, hogy állandóan óvakodott az ilyen fajta megaláztatástól. Reakcióiban rátesz egy lapáttal a hősiességre, és úgy viselkedik, mintha nem törődne másokkal, független, "menő" lenne. Minél kellemetlenebbül érzi magát, annál tartózkodóbban fog viselkedni. Ez ördögi kört teremt, mert pont a kellemetlen pillanatok azok, amikor a legtöbb megerősítésre lenne szüksége – de épp ilyenkor a legkevésbé nyitott és megközelíthető. A kellemetlenség érzése így tovább nő, így még több embert kezel majd közömbösen, sőt lenézéssel. Talán elveszti az állását, és, hogy másikat találjon, interjúra kell mennie. A plusz nyomás miatt, (szüksége van az interjúztatók elismerésének elnyerésére), még ingerlékenyebbé és távolságtartóbbá válik. Szükségtelen mondani: senki nem fogja alkalmazni. Önmagában dühöngeni kezd mindenkire, aki nem ismeri el őt vagy nem segít neki, addig töpreng a dühén, amíg nem tud majd aludni. Hogy oldja a feszültséget, éjjelente visszavonul, iszik, drogozik vagy túl sok tévét néz. A maradék időben hátfájástól, vagy csúnya bőrkiütésektől kezd szenvedni. Végül pedig akárki él is vele, nem bírja tovább és távozik.

A személyiséget, mely védekezőként kezdte, pszichés tünetek kezdik uralni: depresszió, szenvedélybetegség, szorongásos zavarok, álmatlanság, személyiségzavarok, esetleg paranoia. A DSM (pszichés zavarokra vonatkozó hivatalos kritériumrendszer) diagnózis szerint depressziós zavarban, kényszeres személyiségzavarban, konverziós zavarban, paranoid személyiségzavarban, stb. szenved.

Tehát a tünet valamilyen védekező, elhárító mechanizmusból fejlődik. Az elhárító mechanizmusok megóvnak bennünket olyan kellemetlen élményektől, mint az elutasítás, a megaláztatás vagy az önbecsülésünket érintő egyéb csapások. Ha ezek a mechanizmusok nem válnak be, fokozni próbáljuk erőfeszítéseinket. Új viselkedésformákat fejlesztünk ki (mint a fenti példában az alkohol vagy drogozás), felerősítjük a már megszokottakat (a kezdetben 'menő' fiú tökéletesen visszahúzódik, paranoiddá válik), vagy irracionális hiedelmek és érzések áldozatául esünk (mint a fóbiák, pánikrohamok vagy az említett testi tünetek). Egy bizonyos ponton ezek eléggé meghökkentővé és aggasztóvá válnak ahhoz, hogy "tünetként" észleljük őket. A tüneteket tekinthetjük a "védekezés ámokfutásának".

Az említett példák eléggé leegyszerűsítők voltak, arra szolgálnak, hogy kiinduljunk belőlük. A következő, személyiségről szóló részben valósabb képet festünk arról, ahogy a tünetek kifejlődnek.
 

Ez az a kérdés, ahol igazából a pszichoterápia és a pszichológia kezdődik. Miért teszem, amit teszek, érzem, amit érzek, gondolom, amit gondolok, és hogyan tudnék változtatni rajta?
 


Miért zsarnokoskodik a zsarnok, henceg a hencegő, mentegetőzik a meghátráló, él állandóan feszültségben az ellenőrzés-mániás? Valamilyen gén okozná? Aligha. A gének megteremtik személyiségünk alapját és néhány korlátját. Ezen túl jellemzőink annak nyomán alakulnak, ami történik velünk, és amit tanulunk az eseményekből.


Képzeljünk el egy egyéves gyereket, aki kinyúl valamiért, ami megragadta az érdeklődését, ahogy az ilyen korú gyerekek szokták. De az anyja (vagy bárki, aki neveli) szorong. Talán mert ilyen az alaptermészete, talán mert a harmadik gyereke, évek óta otthon van, és ez stresszeli, talán a férje épp elhagyta, bármilyen oka lehet. Hangosan kiabál a gyerekre, aztán odaszalad és 'biztonságba helyezi' a magas gyerekszékben.

Most tegyük fel, hogy az anya rossz hangulata nem egyszeri alkalom, hanem rendszeresen így reagál arra, amikor a gyerek megpróbálja felfedezni környezetét. Mi történik a gyerekkel? Nem valószínű, hogy azt mondja majd magának: "rendben, a mama feszült, de ez nem kell, hogy befolyásolja személyiségemet. Felfedezhetem később is a világot, amikor nyugodt, vagy amikor nincs itt..." - hiszen egy egyéves gyerekről van szó, akinek a világról - a veszélyekről, örömökről, jelentésekről - való összes tudása ettől a személytől származik!

Nyilván nem helyezi anyja viselkedését e felnőtt perspektívába. Ehelyett megtanulja, hogy a világ ilyen: kis tettek katasztrofális reakciókhoz vezethetnek. (Ne feledjük, hogy az anya kitörése lehet csekély stressz-forrás egy másik felnőtt számára, de az anyától testi és érzelmi ellátás szempontjából tökéletesen függő kisgyerek számára rendkívül ijesztő egy ilyen támadás.) Mindig ütést várni, a szorongás vagy örömtelenség kitörését, bírálatot, feddést: az ember így 'visszahúzódóvá válik', olyanná, aki állandóan bocsánatot kér valamiért, félénk és feszült. Egy másik forgatókönyv szerint megtanulhat úgy harcolni ugyanezzel a szorongással, hogy nagy hangon közlekedik a világban, és úgy viselkedik, mintha ilyen érzések soha többet nem jelenhetnének meg. Ilyen a kötözködő, a hencegő, az "elefánt a porcelánboltban". Vagy válhat a "szuper-kompetens, mindig-mindent-tudó" emberek egyikévé, és így soha többet nem kell aggódnia, hogy valami rosszat tesz majd. (Hogy ez a 'megoldás' sikeres lesz-e vagy elijeszti a többi embert, sok mindentől függ: intelligenciától, rugalmasságtól, más elhárító mechanizmusoktól.) Minden esetben úgy nő föl, hogy nagymértékben összpontosít a veszélyekkel és hirtelen káosszal teli világgal való megküzdésre.

Ahogy érik, a visszahúzódó magányos, félénk, távolságtartó marad, míg a kötözködő elveszti barátait, nem tanul semmit, ami által megtalálná a helyét a társadalomban, és végül komolyabb antiszociális cselekedeteket hajthat végre. A kívülállók nézik a haszontalan, nem kívánatos viselkedést és azt mondják, hogy az illető 'alkalmazkodni képtelen', 'zaklatott'. Harcolunk az ilyen terminusok ellen, mert ítélkező mellékzöngéjük van, de nagyjából mindannyian egyetértünk abban, hogy mit jelentenek. Felismerünk egy elveszett lelket, egy irracionálisan viselkedő (vagy érző vagy gondolkodó) embert. A pszichoterápia ennek az irracionalitásnak a megértéséről szól. Ez a megértés teszi képessé a pacienst attitűdjének, viselkedésének megváltoztatására - ami a folyamat lényege  (lásd: Mi a gyógymód).

Nagyon fontos, hogy az érzések, észleletek és viselkedések ezen ésszerűtlen mintázata nem tudatos szinten választott vagy felépített! Világos, hogy senki nem kezd efféle értelmetlen viselkedésbe szándékosan. Ezek a szokások tudatunkon kívül (és nem verbálisan) fejlődnek ki, ott, ahol nem tudunk hozzájuk férni.

Az elhárító mechanizmusok feladata megküzdeni az élettel és az élet során elszenvedett csapásokkal. Arra szolgálnak, hogy segítsenek felfedezni és uralni környezetünket (hogy azt kapjuk belőle, amit szeretnénk), és ugyanakkor megóvnak minket a túlzott szorongástól.

A kötözködő úgy menekül a régi szorongás elől (amit az anya kitöréseitől való félelem okozott), hogy olyan személyiségjegyeket sajátít el, melyek kizárják, hogy még egyszer bántsa, vagy megijessze valaki. Belehajszolja magát a 'nem érdekel, mit gondolsz, azt csinálok, amit akarok', 'bánthatsz, de én megelőzlek, és nagyobb fájdalmat okozok' attitűdbe. Ez a kontroll, a helyzet feletti uralom érzését nyújtja. Garantált, hogy nem a legeredményesebb és legsikeresebb módszer, mégis ezt teszi magáévá.

A visszahúzódó még közvetlenebbül menekül ugyanezen szorongás elől. Először az anyja környezetében, később már mindenhol visszahúzódik az önérvényesítéstől. Mások előtt félénken beszél, túlzottan, sőt előre magyarázkodik. Ilyen módon minimalizálja, hogy újra megtapasztalja a régi ijesztő és megalázó bírálatot. Az ilyen ember mindig szigorúan ragaszkodik a megszokotthoz.

A kontroll megszállottja, a "szuperkompetens", mindenhez értő is ugyanilyen szorongásra ad választ. Mindent megtanul, tud, mindenhez ért - így tartja magát a lehető legtávolabb az összezavart, bizonytalan kisgyerektől, aki valaha volt.

Ha ezek az emberek nem fejlesztenek ki rugalmasabb és sikeresebb módokat szorongásuk kordában tartására, nehézségekkel találják szemben magukat. A kötözködő - megfélemlítve másokat saját szorongásának lecsendesítése érdekében - egyedül és munka nélkül maradhat, és akár fizikai bántalmakat szenvedhet, ha a "nem megfelelő" alanyba köt bele. A visszahúzódó mindenkit eltávolíthat magától az állandó bocsánatkéréssel és megerősítési igénnyel. De az is lehet, hogy az emberek egyszerűen kiesnek az életéből: annyira tartózkodó és lágy, hogy egyszerűen megfeledkeznek róla. A magány és a becsvágy kínozhatja, de túl félénk ahhoz, hogy bármit tegyen ellene. Zaklatottnak látjuk az életét, mert szükségtelenül korlátozottnak, nem kielégítőnek tűnik. A kontroll megszállottja mindenkit kiborít könyörtelen szakértelmével, kirúghatják miatta, vagy kínos helyzetbe kerülhet, ha olyan dologban is szakértőként próbál fellépni, amihez semmi köze, és rajtakapják. Még az is előfordulhat, hogy élete ellehetetlenül, mert a kontroll iránti igénye felborítja ítélőképességét a tekintetben, hogy mit érdemes vagy mit lehetséges ellenőrzés alatt tartani.

Ezek az emberek megragadtak a régi védekezéseknél, melyek nem csak nem működnek már jól, de még ártanak is. Elhárító mechanizmusaik egy ideig megvédhetik őket valamennyi szorongásuktól, de előbb-utóbb az ilyen fajta védekezés csak tovább ront mindent. Eltűnnek a barátok, kollégák, szerelmek, elveszhet a munka: mindaz, aminek elérésében a védekezésnek segítenie kéne, azok a dolgok melyektől az ember biztonságban és boldognak érzi magát.

 
kiterjesztésével működik. Valójában még akkor is a tudatosság a kulcs, amikor a kezelés központjában nem a tünetek alól való felszabadulás áll, hanem a cél az elégedettség, az erő, a szabadság, a boldogság képességének általános megerősítése.
 

Ha az alábbi válaszok önkényesnek tűnnek, olvasson vissza egy kicsit ezen az oldalon, mielőtt továbbmegy. (Gondoljon arra, milyen furcsa lehet valakinek, aki semmit nem tud az emberi idegrendszerről, ha azt próbáljuk neki elmagyarázni, hogy a lábfájását a porckorongok miatti hátproblémák okozzák: 'A lábam fáj, és a hátammal akarja magyarázni? Miféle sarlatánság?')

A pszichológiai problémák gyógymódja a megnövelt tudatosság a "Miért menjünk" részben tárgyalt 'rejtett folyamatok' irányában. A pszichoterápia az a folyamat, amivel ez elérhető. Minél kevésbé vagyunk tudatában motívumainknak, érzéseinknek, gondolatainknak, cselekedeteinknek, észleleteinknek, annál nagyobb mértékben uralkodnak felettünk, és annál inkább ragaszkodunk a régi mintázatokhoz, melyek már nem működnek jól. A tünetek alól való felszabadulás kulcsa, hogy felfedezzük és beillesszük folyamatos, mindennapi tudatfolyamunkba mindazt, amit leplezni igyekszünk, amiről megpróbáljuk elterelni a figyelmet, amit közvetetten a tünetekben élünk ki. (Nézzük meg egy pillanatra a "személyiség" fejezetben bemutatott figurákat e folyamatra való példaként.) Tulajdonképpen minden pszichoterápia így, a tudatosság kiterjesztésével működik. Valójában még akkor is a tudatosság a kulcs, amikor a kezelés központjában nem a tünetek alól való felszabadulás áll, hanem a cél az elégedettség, az erő, a szabadság, a boldogság képességének általános megerősítése (az ú. n. "ön-aktualizáció").

Mielőtt azt mondja: "hiszen én tudom, mit érzek, teszek, hiszek", gondolja át: ha mindennek tökéletesen tudatában lennénk, nem léteznének a tünetek. Az élet jobb és rosszabb eseményeire ésszerű érzelmekkel reagálnánk érthetetlen pánik, szorongás, depresszió helyett. Racionálisan viselkednénk, tehetségünket, intellektusunkat és energiáinkat örömteli célokra fordítanánk, nem bántanánk azokat, akiket szeretünk, és nem vonzódnánk olyanokhoz, akik fájdalmat okoznak. Ha ezt az elképzelést nehezen megemészthetőnek tartja, vessen ismét néhány pillantást a korábbi oldalakra, elsősorban a "Miért a pszichoterápia" fejezetre.

Pontosan mit kellene tudatossá tennünk? Nem, nem néhány elfeledett gyerekkori emléket: ez túl sima ügy, és ritkán jelenti a választ. Inkább újra kapcsolatba kell kerülnünk azokkal a sajátos élményekkel - észlelés és érzelmek tökéletesen átélt pillanataival, tekintet nélkül arra, hogy honnan erednek - melyeket egyrészt kerülünk, másrészt közvetetten, tünetek formájában élünk ki. A kötekedőnek nem azt kell tudatossá tennie, hogy őt ki bántotta, hanem a megaláztatástól, a tehetetlenségtől való félelmét. Csak ilyen eszközzel szüntetheti meg az e félelmek miatti állandó kompenzálást - az emberek és helyzetek feletti ellenőrzéshez való állandó ragaszkodást, az önként teremtett elszigetelődést, amikor nem biztosított számára az ellenőrzés lehetősége, sőt a fóbiákat és pánikrohamokat, melyek az ellenőrzés elvesztésétől való félelem következtében fejlődnek ki. A visszahúzódónak is az eredeti rettegést kell felidéznie, hogy végre ne ugyanettől tartson mindig, mindenhol. Gondoljuk végig, mit jelent ez: a tünetek leküzdéséhez az embernek éppen azzal kell szembenéznie, ami miatt védekező mechanizmusait kiépítette: szembe kell néznie legkínzóbb rémálmával.

A jó hír az, hogy az egyik varázslat, amit a pszichoterápia nyújt, ez a tudatosság. A szakemberek újra és újra látják: ha azt érezzük, amelyik érzés elkerülésébe a legtöbb energiát fektetjük, akkor jobban érezzük magunkat, életünk minősége javul.





Gondolatok,tények az AGYról,a GONDOLKODÁSról.

(Elden M. Chalmers: Az agy csodálatos öngyógyító c. könyve alapján)


„Amiképpen az ember gondolkodik olyan ő”(Biblia)


Akaratunk segítségével,döntésünk erejével képesek vagyunk úgy irányítani az elménket,hogy enedelmeskedjen legmélyebb kívánságainknak,elhatározásainknak.


„Ne te győzettessél meg a gonosztól,hanem a gonoszt jóva győzd meg!”

„Az Úr tábort jár az őt félők körül,és kiszabadítja őket.”


A természet tövénye,hogy gondolataink,érzéseink bátorságot,erőt adhatnak nekünk,ha kifejezésre juttatjuk őket.


Mit tehetünk akaratunk erősítése érdekében:

-határozzunk el valamit,és ragaszkodjunk döntésünkhöz!

-fejezzünk be minden munkát amibe belekezdünk,ne csapongjunk egyik tevékenységböl a másikba

-tagadjuk meg magunktól a céltalan,hasztalan,esetleg káros örömöket

-vállaljunk fel valamilyen kellemetlen teendőt,amit valakinek mindennap elkell végeznie,akár otthon,akár a munkahelyen

-ébredés után rögtön keljünk ki az ágyból

-próbáljunk meg egészségesebben élni,-táplálkozás.-mozgás.-pihenés

-kérjük Isten segítségét imádságban,hogy adjon erőt mindehhez


Mindezek szokássá alakulása sok időbe telik,legyünk türelmesek.


Minden gondolat,cselekedet szokássá alakulásában,legfontosabb tényező az ismétlés.Minden ismétlődő gondolat,érzés,vagy cselekedet fizikai és kémiai változásokat generál az idegpályákon.Ráadásul egyre méyebben rögzülnek,függetenül attól,hogy hasznunkra vagy kárunkra válnak.

Új ösvényeket alakíthatunk ki az agyunkban,s ezzel együtt új szokásokat,ha tudatosan és következetesen más döntéseket hozunk egy adott szituációban,mint korábban.


Fontos hogy türelmesek legyünk,hisz ezen az úton bukások is várnak ránk,de ha elesünk is,nincs más dolgunk mint felkelni és úrja kezdeni az új ösvények kiépítésén való munkálkodást.

Jó,ha a régi rossz szokást,egy új,pontosan ellenkező előjelű,jó szokással váltjuk fel.

Ha például eddig minden alkalmat megragadtunk a lustálkodásra,ehelyett inkább használjuk ki a lehetőséget,és menjünk el futni,kertészkedjünk vagy eddzünk egy jó nagyot.Kritizálás helyett dicsérjünk.Ajakbiggyesztés helyett mosolyogjunk.Panaszkodás helyett énekeljünk.


Minden alkalmat használjunk ki a z új szokások gyakorlására és minden érzelmi késztetésre az új irányvonalnak megfelelően reagáljunk.Rendszeres gyakorlás nélkül az új szokások is kihalnak.

Az agyban megvan az alkalmazkodás és a változás képessége.Nem vagyunk szükségszerüen arra az útra kárhoztatva,amelyre születtünk,vagy amelyre felneveltek bennünket.


Segítséget kérhetünk szakembertől,aki irányt mutathat,rávilágíthat olyan dolgokra amit esetleg mi nem veszünk észre,DE a harcot nekünk kell megharcolni!Nekünk kell rávenni magunkat a cselekvésre!CSak mi csinálhatjuk végig!S a harcban Isten végig velünk lesz!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 36
Heti: 66
Havi: 590
Össz.: 204 535

Látogatottság növelés
Oldal: Válogatott cikkek
Pánikbetegség,generalizállt szorongás - © 2008 - 2018 - kincsesszigeta.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: égő érzés a bőrön - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »